Szolgáltatásaink

1.) Történelem tábor 2017

2.) Rendhagyó történelem óra jurtában

3.) Honfoglaláskori lovasíjász bemutató

4.) Nyitott kerámiaműhely

Egerszólát Rákóczi út 25, info@szilajdob.hu, 30/525-5135, Minden programunkra előzetes bejelentkezés szükséges.

 

Történelem tábor 2017

A tavalyi év tapasztalatával a hátunk mögött 2017 július 17-21.  és 2017 július 24-28. között történelem tábort szervezünk a história után érdeklődő és ismerő felső tagozatos diákok részére.

Program:

  • Indulás Egerből busszal a tábor helyszínére Egerszólátra, illetve a napi programra ( régészeti ásatás, várprogram...stb )
  • délelőtt történelmi ismeretek, rendhagyó órák ( magyar történelem honfoglalástól a török hódoltság koráig )
  • tízórai
  • gyakorlati foglalkozás ( íjászat, várépítés, kézműves foglalkozások)
  • Ebéd
  • délutáni szellemi műhely ( vetélkedők, eszmecserék, vendégelőadók )
  • uzsonna
  • kisérővel visszautazás Egerbe a buszpályaudvarra

A tábor ideje alatt meglátogatunk régészeti feltárást, történeti gyűjteményt, restaurátorokat. Aktív elfoglaltság egy palánkvár építése, valamint a korongozással, zászlókészítéssel, nemezeléssel is lesz. Az elkészített tárgyakkal történelmi játékot, csatát rekonstruálunk..

Eleink étkeit is elkészítjük, illetve bájital főzés is lesz.

A tábor helyén jurtában, illetve rendezvénysátorban folynak a foglalkozások. 

A tanulók a történelmet nem csak elméleti, hanem tapasztalati úton is megismerhetik.

A táborra jelentkezés:

  • Táborozó neve, évfolyam, iskola megjelölésével emailcímünkön keresztül: info@szilajdob.hu
  • A részvételi díj teljes befizetése a kiválasztott időpont előtt 1 hónappal
  • Foglaló összege 3000.- Ft a jelentkezéssel egyidejűleg személyesen, vagy az Eger és Környéke takarékszövetkezet 62800280-11031033 bankszámlaszámra a gyermek nevének megjelölésével.
  • 2017 májusig történő teljes kifizetés esetén a tábor díja 29 000.- Ft,testvér kedvezmény 27 000,- Ft

A tábor díja tartalmazza:

  • részvételi díj
  • utazási költségek, belépők ára
  • foglalkozások költsége ( nemez, kerámiaműhely stb.)
  • tízórai, ebéd, uzsonna
  • a tábor területén ingyenes ásványvizes automata

 

Rendhagyó történelemóra jurtában

Egyesületünk általános és középiskolák osztályai számára különleges történelem órát tart. A tanítási óra alatt a tanulók, egy kazak jurtában átérezhetik a népvándorlás korának, ezen belül a magyar történelem kiemelten dicső korszakának életformáját. Bemutatásra kerülnek a kor harci és hétköznapi eszközei, a honfoglaló magyarok ruházata, szokásai, életmódjuk. A hagyományosan berendezett jurtát viselet és harci ruházat rekonstrukciói, valamint a lovas kultúra tárgyai díszítik. Az előadás alatt a kor eseményeinek, jelentősebb alakjainak bemutatása a történelemtudomány és régészet legújabb kutatási eredményeinek átadása történik. E mellett mesék, regék hangzanak el és a hagyományőrzés kipróbáló tapasztalata alapján, a tanulók a bemutatott kort jobban megismerik és a tudásanyag mélyebb szintűvé válik.

A helyszínen lehetőség van a jurta program mellett:

  • lovasíjász harcmodor bemutatására
  • lovasíjász sport ismertetésére 
  • kötetlenebb előadásra az osztály részére
  • előre egyeztetett módon honfoglalás kori ételbemutatóra

Lehetőség van az iskolába történő kitelepülésre is, mely esetben a programról egyeztetés szükséges.

Referencia:  kérés esetén részletes listát küldünk a több, mint száz rendhagyó történelemóráról. A teljes lista nélkül: EKTF gyakorló Gimnázium ésÁlt isk. Eger, .Ált.Isk Recsk,Szt Lőrinc Kat.Isk.Eger,Vass Lajos Ált Isk,;Felsővárosi Ált Isk, és Szakközép Eger, Farkasvölgyi Gimnázium és Ált. isk. Eger, Gárdonyi Ciszterci Gimnázium, Egressy Béni Ált is kola Gyöngyös stb. )

További részletek az info@szilajdob.hu címen, vagy telefonon : 30/525-5135 /Kürti Péter/

Honfoglaláskori lovasíjász bemutató

A jurta program mellett igény esetén lovainkon élőben is bemutatásra kerül őseink könnyűlovas íjász harcművészete. A rekonstruált fegyver és viselet bemutatón a harci eszközök használatát is megismerhetik vendégeink. A program a jurtában zárul. 

Lehetőség van az iskolába történő kitelepülésre is, mely esetben a programról egyeztetés szükséges.

Nyitott kerámiaműhely

A hagyományőrzés, a népi kultúra ápolása fontos számunkra , ezért kerámiaműhelyünkben vendégeink szervezett formában kipróbálhatják a fazekasság és a korongozás titkait szakképzett keramikus vezetésével. A család, vagy kisebb csoport részére az elkészített kerámiákat igény esetén kiégetés után postázzuk is. A kerámiaműhelyben készült termékek helyben megvásárolhatók.