Dobok, hangszerek

Aktív lovasíjász időszakomban - 4-5 évvel ezelőtt - egy honfoglalás kori jurtában szerencsém volt részt venni, egy olyan táltos szer-tartáson, ami sámándobokkal kisérve a harcosok versenyét volt hívatott emlékezetesebbé tenni. Már a dobolás alatt a fehérbe bújt táltosok olyan erőt segítettek az őselemektől átvenni, hogy azt éreztük valóban győztes csatába megyünk. Kilépve a versenyre egy régmúlt időkbe átutazott, álmodó lényekként, valamennyi lovasíjász a tudásszintjénél 20-30 %-kal magasabb pontokat elérve zárta a versenyt. Akkor és ott egy törzshöz tartozó, harcosok voltak jelen. Összehozott bennünket az erő, a regősök segítségével a dob hangján. Ekkor elhatároztam, hogy nekem kell egy ilyen dob. Kérdeztem én a jelenlévő, valahonnan a Dunakanyarból jött „tiszta embereket”, hogy hogyan tudnék én egy ilyenre szert tenni, de nem kaptam választ. Most már tudom felkészületlen voltam erre.

Aztán szerencsém volt a Magyarországon eddig egyedülálló Kiyo-kito – Taiko (www.taiko.hu ) együttes egyik koncertjén személyesen megtapasztalni – szintén Kassai mester lovasíjász versenyen -, hogy a dobolás élménye micsoda feszültséget szüntet meg és milyen örömet okoz. ( Később ez az élmény is „felelős” volt a Szilaj létrehozásában. )

Na ekkor határoztam el, hogy a régóta esedékes táltos dobomat – miután megvenni nem tudom, és úgy nem is az igazi – „megcsinálom” magamnak.

Kísérletezés és hozzáértő, valamint nem hozzáértő emberek tanácsait megfogadva az alapanyagokat beszereztem, hosszas kutatómunkával faltam a forrásmunkákat a korról és a hangszerekről.

Aztán a pincében berendezett műhelyben belefogtam. A méregdrága anyagokat a tanácsok szerint felhasználtam és vártam a sikert. Másnapra reméltem, hogy nagyjából kiszárad bőr és így lesz kész a hangszer. Eltelt az éjszaka, izgalommal mentem le a műhelybe: dobra még csak szikrájában sem hasonlított a művem. A keret elcsavarodott, a bőr pedig kiszáradva inkább a viharos Balaton absztrakt, már-már kubista formáját mintázta.

Sebaj! És megpróbáltam még egyszer és még egyszer és még egyszer…… Aztán megértettem: dobot, én – legalábbis „szakiként” - így készíteni nem tudok, valami más is kell ehhez.

Tanulva a kísérletezésekből, a kudarcokból mást próbáltam ki.

Gondolattal kezdtem a dobhoz. Előre láttam, hogy milyen lesz, és mintegy félálomban hozzá kellett nyúlnom az alapanyaghoz és bele kellett kezdenem „csinálni”.

Meghajlítottam, megragasztottam és kifaragtam a fatestet, a fogót, rászögeltem a nyers bőrt és vártam a száradást. Már a feszítés alatt ütögetve éreztem, hogy ez jó lesz. Mikor nyersen kész lett a Dunáról hozott vízzel és kövekkel mostam át. ( Ezt és a saját személyes dobavatásom szer-tartását azóta is minden dobnál elvégzem. )

Az első dobom - szilaj

Az első dobom.

Számomra gyönyörű hívó dob lett. Valahányszor a kezembe veszem és dobolok mindig előkerül, vagy egy régen látott barát, vagy egy új és meghatározó ember. Aztán megmutattam, meg látták a dobjaimat páran. Volt aki kérte készítsek neki, és én, ha éreztem csináltam. A sámándobok készítési technikája csiszolódott ugyan, de „sorozat gyártani” azóta sem tudok. A dobkör megalakulásával kísérletezni kezdtem , ekkor már helyesebben kezdtünk, más méretű és más funkciójú dobok készítésével.

Ezek a valamikori csatadobok rekonstrukciói lennének. Mivel szerves anyagból készültek ( fa, bőr kötél ) , és használható leletanyag nem maradt, a nagyon hiányos adatok birtokában kezdtük el építeni zeneszerszámainkat.

Alap gondolat az volt, hogy minden korban zenéltek, táncoltak, harcoltak az emberek. A táltos dobok mintájára képzeltem el eleink ünnepi összejöveteleinek zenekari ritmus kíséretét. Békeidőben. Aztán a háborúban ugyanezekkel buzdították a harcosokat, ahogy megéltük mi is a lovasíjászaton. Hogy emlékezetemben a jó úton vagyok, abban más erősített meg :

Dr. Kiszely István professzor úr „Ősi magyar hangszerek eredete és párhuzamai” írásában szóról-szóra ezt olvastam ki ( http://istvandr.kiszely.hu ).

A hunokról „ a Kr.e. VI. századi kínai krónikákban olvassuk, hogy „a sereg szeme és füle a zászlókra és a dobra irányul”. Őseink harci cselekményeik előttüstdobbal „elviselhetetlen fülsiketítő” ritmikus dobolással ajzották fel a harcosokat……”

Jó úton vagyunk. A dobok voltak, kellettek, és most ezt mi újra megpróbáljuk felidézni.

Ezek alapján immár tudatosan készítve alapvetően három kategóriába sorolhatók hangszereink:

  • A mai csángó-magyaroknál is használatos „szitadob” alaptestű kétfenekű dobok
  • A keleti dobok mintájára készült donga-dobok , és
  • Az üst formájú harci dobok

Készítünk továbbá :

  • Táltosdobokat
  • Kézzel üthető egyéb dobok at
  • Didgeridoo- t, és fakürtöket